Ebben a cikkben:
3 min.
Ahogyan a dal is tartja, „nem csak a húszéveseké a világ”. Ez természetesen a divatra is igaz, hiszen a középkorú hölgyek is öltözködhetnek stílusosan. Sőt, rengeteg olyan ruhadarab és összeállítás létezik, mely 40 év felett illik igazán jól az ember ruhatárába, mint hétköznapi viselet. Most megmutatjuk azt, milyen ruhákat érdemes választanod és milyen stilizációkkal érdemes kísérletezned abban az esetben, ha már elmúltál 40, de még egyáltalán nem érzed úgy, hogy a divatos öltözködés nem a te asztalod lenne!
Divat a negyvenes nők számára – melyik stílus illik legjobban a ruhatáradba?
Sokan gondolják úgy, hogy 40 év felett az öltözködés nem egyszerű. A legtöbben ugyanis szeretnék elkerülni azt, hogy olyan ruhát viseljenek, ami nem illik a korukhoz, ez pedig valóban trükkös lehet. Bizonyos stílusú darabok ugyanis már túlságosan fiatalosnak tűnhetnek, míg mások túlságosan is konzervatívnak.
Az arany középutat megtalálni tehát nem egyszerű, azonban egyáltalán nem is lehetetlen. Az első, és talán legfontosabb szabály az, hogy olyan ruhákat válassz, melyek neked is tetszenek és jól érzed magad bennük. A kényelem és az elégedettség ugyanis sokkal fontosabb, mint az, hogy mit várnak el tőled mások. Ha pedig olyan ruhákat hordasz, melyeket szeretsz, a jókedved és pozitív energiáid egész biztosan ragadósak lesznek és nemcsak a te napodat, de másokét is feldobhatják.
Azoknak, akik a fiatalosabb, lezserebb vonalat kedvelik, érdemes olyan ruhákat válogatniuk, melyek kényelmesek és lazák, azonban mégsem túl hivalkodóak. A kényelmes tréningruhák és melegítőnadrágok egyszerűbb, visszafogottabb színekben például tökéletes választást jelentenek a mindennapokra. Ha pedig a „felnőttesebb”, elegánsabb megjelenést kedveled, akkor sem kell átesned a ló túlsó oldalára. Rengeteg olyan ruhadarab akad, melyet ekkor is úgy építhetsz be a ruhatáradba, hogy fiatalos maradj. Egy divatos, lenge ing ruha például tökéletes választás lehet a nyárra, és a megfelelő kiegészítőkkel párosítva akár az utcára vagy a munkahelyedre is bátran viselheted.
Divat 40 év felett – légy stílusos a munkahelyeden is
Ha már szóba jött a munkahelyi öltözködés, érdemes néhány szót ejtenünk arról, milyen ruhaösszeállításokban érdemes gondolkodni, ha szeretnénk stílusosan öltözködni a hétköznapokban. Mivel a munkahelyen legtöbben szeretik kerülni a feltűnést, érdemes egyszerűbb, letisztultabb darabok mellett dönteni. Ami persze egyáltalán nem azt jelenti, hogy nem mutathatnád meg valódi egyéniségedet.
Rengeteg olyan ruhadarabot találhatsz, mely egyszerre elegáns és stílusos, és akár 40 fölött is hatékonyan építheted be a ruhatáradba. Ilyen lehet például a már fentebb említett, laza, mégis mutatós ingruha. De választhatsz akár egy szép, hosszú és színes hétköznapi ruhát is.
A megfelelő szett összeállítása során fontos szem előtt tartanod, hogy az életkor olyan dolog, mely a stílusos öltözködés szempontjából kevésbé mérvadó. Sokkal többet nyom a latba a testalkatod, valamint az, hogy melyik stílus áll legközelebb a szívedhez. Egy csíkos felső például tökéletes lehet a vékony testalkatú, laza, mégis csinos stílust kedvelő hölgyek számára.
Összességében tehát elmondható az, hogy hogyan öltözzünk divatosan 40 év után, leginkább ízlésünkön és adottságainkon múlik. Az előre megtervezett stilizációk azonban tökéletes támpontot adhatnak ahhoz, hogy milyen ruhadarabokat és kiegészítőket válasszunk.
Így nézhetsz ki jól 40 év után – stilizációk a hétköznapokra
A hétköznapi összeállítások szempontjából a legfontosabb dolog a kényelem. Nem szabad azonban megfeledkezni arról sem, hogy stílusosan és elegánsan öltözködjünk. Ennek érdekében rengeteg ruhadarab közül válogathatsz, melyet a megfelelő kiegészítőkkel kombinálva igazán lenyűgöző stilizációkat kaphatsz.
Amennyiben szeretnél elegánsan és letisztultan, mégis stílusosan öltözködi, abban az eseten érdemes különös figyelmet fordítani a színekre. Az egyszerűbb, kevésbé hivalkodó színek, például a barna, a bézs különböző árnyalatai remek választást jelentenek. Fontos azonban, hogy odafigyelj ezek megfelelő kombinációjára is. A túlzottan egyhangú párosítás unalmas lehet, míg a túlzottan világos színek sötétekkel való párosítása sokszor kevésbé harmonikus képet eredményez.
Érdemes olyan ruhadarabokat és kiegészítőket választani tehát, melyek megjelenése kontrasztos, mégis harmóniát sugároz. Ezáltal 40 után sem jelenthet problémát az, hogy divatosan, stílusosan és egyedien öltözködhess. Ha hétköznapi eleganciáról van szó, a Polo verhetetlen márka, míg a sportosabb megjelenés terén az Ellesse modelljei tökéletes választást jelenthetnek számodra.
Ha pedig a lazább, sportosabb megjelenést választanád, akkor is megtalálhatod a számodra ideális darabokat. Egy bővebb szabású slouchy fit farmer és egy mutatós oversize pulóver tökéletes megoldás lehet. Ráadásul nemcsak a kényelmes, de a lélekben fiatalos természethez illő megjelenést is garantálja a számodra.
Hogyan legyünk szexisek 40 év felett – hogyan készítsünk egyedi ruhaösszeállítást?
A „negyedik X” átlépése után sok hölgyben felmerül a kérdés: hogyan legyek szexi 40 év után? Az igazság azonban az, hogy ez semmivel sem nehezebb feladat, mint fiatalon. Hiszen nem feltétlenül a ruha teszi a szépséget. Való igaz, persze, hogy a női szépség belülről fakad, ám ez nem azt jelenti, hogy egy jó ruhaösszeállítás ne segíthetne abban, hogy ezt kihangsúlyozzuk.
A jól megválasztott ruhadarabok segítenek, hogy kiemeljük és megmutassuk a világnak egyéniségünket és olyan kisugárzásunk legyen, mely 40 év felett is segít abban, hogy igazán szépek és csábítóak lehessünk. Ennek érdekében pedig a legfontosabb az, hogy az általunk összeállított szett mindig harmonikus legyen. Mind a választott ruhák és kiegészítők stílusát, mind pedig színüket tekintve.
Egy szép, sárga szoknya például egyszerre lehet nőiesen vadító, mégis elegáns és visszafogott. A megfelelő felsővel és kiegészítőkkel kombinálva a nyári hétköznapokra, vagy akár egy buliba is jó választás lehet. És egész biztosan garantálja azt, hogy 40 év felett is igazán szexinek és csodálatosnak érezhesd magad!
Ellenőrizze az üzletben